Munkástörténet-írás - Tematikus összeállítás a Múltunk 2017/2. számában

Munkástörténet-írás címmel jelent meg hét írásból álló tematikus blokk Valuch Tibor szerkesztésében, a Múltunk politikatörténeti folyóirat 2017/2. számában. A tanulmányok szerzői, Acsády Judit, Grexa Izabella, Várkonyi-Nickel Réka, Kiscsatári Mariann, Alabán Péter, Majtényi György és Valuch Tibor az MTA TK PTI-ben működő REWORK-OTKA kutatócsoport belső tagjai, illetve külső kutatói. A folyóirat elérhető print verzióban és a http://www.multunk.hu/ weboldalon is.

Az összeálltás tartalomjegyzéke:
A 2017/2. szám tartalomjegyzéke (rövid ismertetőkkel):

MUNKÁSTÖRTÉNET-ÍRÁS

  • Valuch Tibor: A jelenkori munkástörténet Kelet-Közép-Európában – historiográfiai közelítések Ismertető

    A tanulmányomban arra tesz kísérletet, hogy rövid áttekintést adjon a kelet-közép-európai munkássággal kapcsolatos kutatásokról. Többek között arra a kérdésre próbál választ keresni, miért érdekes és sajátos a munkásság társadalomtörténete Kelet-Közép-Európában? Hogyan és miért változott meg a munka és a munkásság világával kapcsolatos történeti elemzések helyzete az utóbbi évtizedekben? Lehet-e egyáltalán a nyugat-európai értelemben vett labour history-ról beszélni Kelet-Közép-Európában? Melyek a fontosabb tudományos eredmények, törekvések, intézmények és kutatási irányok?

  • Acsády Judit: Ipari munkásnők Magyarországon. Közelítések és szempontok a téma társadalomtörténeti feldolgozásához Ismertető
    Magyarországon az iparban dolgozó nőkről még nem született átfogó történeti jellegű mű. A nők iparban vállalt munkájának társadalomtörténetéhez töredékesen állnak rendelkezésre források és adatok. Az itt megjelenő írás arra vállalkozik, hogy a nők és a hatalom kérdéskörét középpontba állítva felvázolja, milyen szempontok jelenhetnének meg a nők ipari munkájának történetét feldolgozó munkában releváns külföldi megközelítések bevonásával. Három jellegzetes időszakot kiemelve a már megjelent szakirodalom alapján a tanulmány rámutat a meghatározó trendekre a huszadik században az ipari munka területén, valamint a nők részvétele kapcsán az ipari termelés kiépülése majd a szektor hanyatlása mentén.
  • Kiscsatári Marianna: Fénnyel írott munkásmúlt. A munkásság fényképes megörökítése a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében Ismertető
    A fényképezés történeti-tematikai áttekintése után a cikk a 20. századi fotós munkásábrázolással foglalkozik. Magyarország legnagyobb történeti fényképgyűjteményének felvételeit felhasználva keresi a választ arra, hogy a fotográfia miben segíti a vizuális historiográfiát, mennyiben tekinthető önálló történeti forrásnak. Mikor, hogyan használható a történetíráshoz nem csupán illusztrációnak, hanem egyenrangú dokumentumként a munkásság képi megörökítésének vizsgálatában? A részletes képaláírások segíthetik az olvasót a „történeti képolvasásban”, a rejtett vizuális információk megtalálásában.
  • Várkonyi-Nickel Réka: Sportélet a salgótarjáni acélgyári kolónián a 20. század első felében Ismertető
    A salgótarjáni acélgyár 1871-ben kezdte meg működését, akkor még a Salgótarjáni Vasművelő Egyesület vasfinomító gyáraként. A Rimamurány−Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság 1881-ben jött létre, és az ózdi és a borsodnádasdi vasgyárak mellett magába olvasztotta az előbb említett salgótarjáni társaságot is. A túlnyomórészt a mai Csehország és Szlovákia területéről toborzott munkásaik számára mintaértékű, a kor színvonalán modernnek számító kolóniát hozott létre, szórakozási és sportolási lehetőséget teremtett. A munkásjóléti intézmények vizsgálatakor nem szabad megfeledkezni a szórakozási lehetőségekről sem. Ahogyan a kulturális intézmények, ugyanúgy a sport megszervezése is a gyár vezetőségének kezdeményezésére indult el a 19. század végén, de a munkások igényével összhangban valósult meg. A salgótarjáni kolónián is felépült az Olvasó, vagy más néven Munkás Kaszinó és a Tiszti Kaszinó. Utóbbiból nőttek ki a sportegyesületek. A vállalat igyekezett a rekreációt szolgáló zöld pihenő terek kialakítására is. A Dolinka pihenőpark kiépítésére az első világháború után került sor., ahol sportpályákat és a játszótereket alakítottak ki, amelyeknek gondozását a gyári kertészet látta el. 1902-ben egy fiatal tisztviselő, Wabrosch Béla alapította meg a Salgótarjáni Sport Egyesületet, amely már nem tartozott a Tiszti Kaszinó keretei közé, ezért ahhoz munkások is csatlakozhattak. A második világháborúig tizenkét szakosztályt hoztak létre, a munkásság körében legnépszerűbb sportok a labdarúgás, a teke és a túrázás voltak. A levente egyesületek 1921-ben alapultak országszerte az ifjúság egészsége és fizikai erőnlétének javítása céljából. A salgótarjáni Acélgyári Leventék alkották az atlétikai élet alappillérét a városban, de a Salgótarjáni Sport Egyesülettől különállóan működtek. A vizsgálat eredményeként elmondható, hogy a Salgótarjáni Sport Egyesület megalakulásának köszönhetően a gyári tisztviselők és munkások szabadidejükben „egy csapatban játszottak” a kolónia sportpályáin.
  • Grexa Izabella: Marginalizált (munkás)nők reprezentációja 1956-tól 1970-ig Ismertető
    A tanulmány a női szegénység, illetve marginalitás témájához kapcsolódóan arra tesz kísérletet, hogy bemutassa, hogyan ábrázolta a sajtó a periferikus (munkás)női léthelyzetet az 1956 és 1970 közötti időszakban. A tanulmány fókuszában két nőcsoport áll: egyik a vidékről Budapestre került, többnyire fiatal, képzetlen, a gyáriparban elhelyezkedő nőké, akik rokonsági, munkahelyi kapcsolatok híján, a lakhatási körülmények szűkössége miatt kiszolgáltatott helyzetben voltak, és szorult helyzetükben bűnözővé és prostituálttá is válhattak. A másik csoport az egyedülálló vagy rossz családi körülmények közt élő, gyereket nevelő asszonyoké. A korabeli politikai hatalom és a társadalmi közbeszéd elvárta a munkásnőktől, hogy olcsó és öntudatlan munkaerőként kiszolgálják a gazdasági érdekeket. Amennyiben – főleg a fiatal egyedülálló nők – ezt a társadalmilag rájuk rótt – akár munkahelyi, akár magánéleti – szerepet nem vállalták, a közbeszéd stigmatizálta őket. A családos, elvált vagy özvegy gyerekes nők sok esetben idealisztikusan jelentek meg, olyan sztereotip szereplőkként, akik mindent megtettek családjukért, és hűségesen szolgálták a gyár érdekeit. A nyilvánosságban egyértelműen azt a nőt jelenítették meg a társadalom legmegbecsültebb tagjaként, aki lelkiismeretesen ellátta a „reprodukciós kötelességét” és emellett a gyárban is szorgalmasan helytállt.
  • Alabán Péter: Emberek a meddőhányón. Mélyszegénységi szintek és hatalmi szereplők Ózdon a rendszerváltás idején Ismertető
    „Emberek a meddőhányón” – a sajátos cím egy a filmvásznon jól megjelenített, a gazdasági és társadalmi rendszerváltozás folyamatát jól szemléltető jelenetsorra utal. A nehézipari ágazatok leépülése az Ózdi Kohászati Üzemek (ÓKÜ) sorsát is megpecsételte, amely Almási Tamás 1987 és 1997 között Ózdon forgatott sorozatában nyomon követhető. A „Meddő” című rész választása nem véletlen: a vezetői stratégiák és személyiségek, a mélyszegénység egyes formáinak és szintjeinek megjelenítése, a roma lakosság perifériára kerülése vizuális kordokumentumnak számít. Az 1990-es évekre a bányászat lényegében megszűnt, a kohászat, valamint a vas- és acélgyártás leállt, az egykori vasgyár részekre bomlott, utóbbi utódvállalatai mára szinte teljesen eltűntek. A város mellett annak peremkörzete, valamint a környező települések is hasonló helyzetbe kerültek, fejlődésük megállt, új lehetőségek kevés helyen adódtak. A munkaerő-piacon – az országos tendenciáktól eltérően – a helyzet több szempontból is kedvezőtlenebbül alakult: a szakképzetlen munkavállalók (köztük a romák) azonnal, a szakmunkások nem sokkal később kerültek elbocsájtásra, a hagyományos ipari munkásság lényegében megszűnt.
  • Majtényi György: Kik voltak, és mit akartak? Könyv a magyar munkásosztály születéséről
    (NAGY Péter: A Rima vonzásában. Az ózdi helyi és gyári társadalom a késő dualizmustól az államosításig. Napvilág Kiadó, Budapest, 2016. 384 p.)